Borsos Benedek
Borsos Benedek 2017 óta csapatunk tagja.
Benedek
kisgyerek
kora
óta
sokat
kerékpározik,
szerencsés
helyre
született,
mivel
a
Hűvösvölgyben
pár
100
méter
megtétele
után
már
erdőben
tudott
bringázni.
Tizenéves
korában
kezdett
el
rendszeresen
eljárni
a
hazai
mtb
versenyekre,
ahol
teljesen
beleszeretett
a
kerékpársportba.
Gimnáziumi
tanulmányait
befejezve
tudta,
hogy
a
kerékpársportban
szeretne
elhelyezkedni.
Látta,
hogy
ahhoz,
hogy
a
lehető
legtöbb
időt
tölthesse
nyeregben,
versenyzővé
kell
vállnia.
2016-ban
kereste
fel
Bogár
Gábort
és
több
közös
edzés
után
megállapodtak, hogy a a következő szezont a csapatunk színeiben fogja megkezdeni.
Csapatunk keretein belül tanulta meg a profi sporthoz szükséges életmódot.
Benedeket
a
versenyzés
mellett
a
sportban
tartja
a
puszta
erdőben
való
lét
is.
Imád
montizni.
Egyedül,
vagy
közeli
barátaival
"elveszni"
a
hegyekben.
A
szigorú
edzésprogramban
is
igyekszik
megtalálni
erre
a
lehetőséget,
sokszor
edz
montival.
Mivel
a
közeli
(és
távolabbi...)
hegységek
ösvényei
a
tenyerében
vannak,
résztávok
előtt/közben/után
mindig
talál egy jó trail-t. Így tudja magát kivonni az elmúlt években sajnos folyamatosan romló forgalmi "kultúrából" is.
Benedek jelenleg a versenyzés mellett edzősködéssel (2017-ben végzett a TF-en) és kerékpár szereléssel foglalkozik.
Igyekszik mindig a versenyzést előtérbe helyezni, így tud évről évre szebb eredményeket elérni.
Gerely Attila
Gerely Attila 2022 óta csapatunk tagja.
Attila
jelenleg
első
éves
Kereskedelmi-
és
Marketing
Szakos
hallgató
a
Budapesti
Gazdasági
Egyetem
külkereskedelmi
karán.
Egy
nővére
és
egy
öccse
van.
8
éves
korában,
a
szülei
által
alapított
Crosskovácsi
SKE
Bikeschool
(utánpótlás
csapat)
berkein
belül
kezdett
kerékpár
edzésekre és versenyekre járni.
Utánpótlás
korától
kezdve
szinte
végig
a
magyar
válogatott
tagja
volt.
Utánpótlás
versenyzőként
rendszeresen
ért
el
dobogós
helyezéseket
hazai
és
nemzetközi
Cross-Country
és
maraton
versenyeken. Két kiemelkedő eredmény: U15 magyar bajnok (ciklokrossz), U17: Eb 2. helyezés (Eliminator)
Az U23 /Elit korosztály elérésekor átigazolt edzője csapatához, az SVS Pro Team-hez.
Versenyzői
kompetenciái,
erősségei:
robbanékonyság,
rajt
és
sprint
készségek,
magas
technikai
képzettség,
küzdeni
akarás.
Ezek
a
készségek
különösen
az
XCE/Eliminátor
műfajban
teszik
sikeressé,
és
jelenleg
-
talán
-
a
műfaj
egyetlen
hazai
specialistájává.
A
szakemberek
komoly
nemzetközi
potenciált
látnak
benne
XCE
szakágban.
Attila
célja
hogy
megfelelő
bázist
teremtsen
teljes
éves
XCE
világkupa
sorozatok
végig
versenyzéséhez,
és
az
ott
szerzett
tapasztalatait
évről évre sikeresebb VB-szereplésekhez tudja felhasználni.
Palumby Zsombor
Palumby Zsombor 2017 óta csapatunk tagja.
Tíz éves koromban indultam első versenyemen az akkori Duna
Maraton gyerekversenyén. Majd sokáig saját magam találtam ki az
"edzéseimet", a versenyekre pedig édesapám kísért el. 2017
januárjában igazoltam a csapathoz a ZKSE egyesületétől, ahol 2012
óta versenyeztem. Bogár Gáborral, edzőmmel és mesteremmel
immár ötödig éve dolgozunk együtt. Az évek során számos szép
eredményt, bajnoki címeket és edzésmunkabeli sikereket értünk el
együtt. A felnőtt magyar válogatott tagjaként jelentős részt vállaltam
az olimpiai kvótafutásból a Tokiói olimpiára készülve, ahova végül nem én utaztam.
Az idei szezonomat érzem az eddigi legeredményesebbnek mind hazai de legfőképpen nemzetközi szinten. A
világkupákon egész évben folyamatos fejlődést tudtam produkálni amely helyezésekben és időeredményben is
mérhető. Helyezések tekintetében az USA és Kanadai VK 42 és 41. helyei a legjobbak. De legbüszkébb a franciaországi
Világbajnokságon elért XCO 47. és Short Track 32. helyemre vagyok. Az XCO és XCC országos bajnokságokon is
tökéletes versenyeket tudtam hajtani, ami mindkét kategóriában Elit felnőtt Országos Bajnoki címet ért. Emellett
áprilisban országúti Hegyi Bajnoki címet szereztem. Az UCI kategóriás XCO versenyeken is rendre erős mezőnyben
mérettettem meg, amelyek közül a HC kategóriás Jelenia Góra-i lengyel XCO-n elért 8. helyemet emelném ki. Illetve az
újvidéki C1-es versenyen az osztrák bajnokkal vívott csatámra és a csömöri C2-es győzelmemre gondolok vissza
elégedetten. Most egy kis pihenés következik hogy aztán feltöltődve vágjak neki a következő év felkészülésének.